
Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár
Vérfürdőt rendezett egy fiatal lány szombaton délután Mosonmagyaróváron. A Kisalföld.hu információi szerint a 19 éves támadó először nagymamáját és édesapját késelte meg az Ipartelepen lévő otthonukban. Több mint tíz alkalommal szúrt, ezt követően pedig távozott, és a belváros felé vette az irányt.
A hozzátartozókhoz mentőhelikopter érkezett, mindkettejüket kritikus állapotban szállította kórházba.

A fotó illusztráció: MTI/Lakatos Péter
A fiatal azonban folytatta a vérengzést, és a Zichy Mihály utcában megszúrt egy vele szemben sétáló embert, majd egy Fő utcai dohánybolt előtt egy másik személyt is megkéselt. Ezután bement az üzletbe, ahol fenyegetőzni kezdett, az eladó azonban kirohant, és rázárta az ajtót.
A Terrorelhárítási Központ röviddel negyed hat után öt autóval vonult ki a helyszínre. A rendőrség este azt közölte, a trafikban elfogták a tinédzsert, majd előállították és őrizetbe vették. Emberölés kísérlete miatt indult vele szemben büntetőeljárás.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Hírportál úgy értesült, a rémes ámokfutást egy korábban eltűnt lány követhette el. A 19 éves Zs. Kirának még augusztus 10-én este veszett nyoma, életjelet nem adott magáról, és a rendőrök is keresték, fényképét ekkor tették közzé a police.hu oldalon.

Fotó: police.hu

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád