2025. december 27. szombat, János
1°C Budapest

Kádba fojtotta lányát egy nő az élettársával Szabolcsban, szörnyű részletek

Rendszeresen verte, majd vízbe fojtotta 21 éves, mentálisan sérült lányát egy nő Piricsén, Szabolcsban. A nő az élettársával együtt követte el a gyilkosságot, most vádat emeltek ellenük. Kiderült, hogy a nő miért tette.
Tenyek.hu
2024. augusztus 09., péntek 08:13
Vágólapra másolva!

A piricsei házban a vád szerint egy nő az élettársával közösen brutálisan meggyilkolta 21 éves mentálisan sérült saját lányát. A fiatal folyamatos gondozásra szorult, gyógyszereket kapott a betegsége miatt.

Úgy tudjuk a kezelések során a lány megismerkedett egy férfival, akibe beleszeretett. Az anya ezt nem nézte jó szemmel, ezért minden erejével próbálta megakadályozni, hogy lánya visszakerüljön a kórházba. A nő agresszív volt miután nem találkozhatott szerelmével. A szomszédok is volt, hogy hallották a házból kiszűrődő veszekedést.

– mondta egy szomszéd a Tényeknek.

2022-ben az anya egyre türelmetlenebbé vált lányával, többször előfordult, hogy bántalmazta. Nyár közepére annyira elmérgesedett a viszonyuk, hogy a lány nagy fájdalmakkal járó, súlyos életveszélyes sérüléseket szenvedett az anya bántalmazása miatt. A nőnek eltört a nyelvcsontja, olyan erővel fojtogatták, a pár ezután tette bele a vizes kádba, a szakértők a nő tüdejében minimális mennyiségű vizet találtak.

Információink szerint a pár kitakarította a házat, mielőtt bejelentették, hogy lányukat holtan találták a kádban.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség most emelt vádat az élettársakkal szemben különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével. Velük szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványozott a vádhatóság.

Úgy tudjuk, hogy az anya és élettársa sem ismerte be a gyilkosságot, egymásra mutogatnak.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk