
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Rendőr kísért a Dunaparton egy hőtartó fóliába csavart, vacogó fiút. Hatalmas csapat fiatal várta zokogva a budai alsórakparton az Erzsébet híd lábánál, hogy a vízirendészek minden társukat kimentsék a Dunából. Csütörtök hajnalban sodródtak bele a folyóba egy vízelvezetőből.
Úgy tudjuk kifejezetten a dunaparti kifolyóhoz szervezett bulit valaki. Nagy esőzéskor azonban a Gellért-hegyről lezúduló összes víz itt gyűlik össze, a túlfolyón keresztül pedig megtelik a hatalmas cső, ami a Dunába engedi a vizet. Így került életveszélyes helyzetbe többtucat fiatal a vízelvezetőbe szervezett illegális partin.
Itt az ördög-ároknak nevezett vízelvezetőben buliztak tovább a fiatalok, amikor a lezúduló eső többüket a Dunába sodorta. A vihar hirtelen csapott le a fiatalokra, de úgy tudjuk, hogy a bulizók közül többen is épp azon a helyen voltak, ahol a víz a Dunába ömlik. Kitört a pánik, a káoszban pedig többen elsodródtak a vízben, illetve volt, aki meg is sérült, amikor a part menti köveknek csapódott. Többen nem tudtak saját erejükből kijutni a partra
– mondta a Tények riportere a helyszínen.
Úgy tudjuk volt olyan fiatal, aki több mint ötszáz métert sodródott a Dunában. A hatóságok attól tartottak, hogy többen eltűntek, ezért hatalmas erővel vonultak ki, rendőrök, tűzoltók, és 18 mentőautó is érkezett, de motorcsónakokat és búvárokat is riasztottak.
A rendőrök kikérdezték a vízből kijutott fiatalokat, akikhez melegedő busz érkezett. Végül három bulizót vittek kórházba.
Az első percekben még nem lehetett tudni, hogy mekkora a baj, így aztán 18 mentőegységet helyeztünk el a Dunapart különböző pontjain, végül összesen három fiatalt, két nőt és egy férfit kellett ellátnunk, könnyebb végtagsérülések miatt, őket traumatológiai osztályra szállítottuk
– részletezte Győrfi Pál az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
Egy környéken dolgozó férfi megdöbbent, amikor meglátta a rengeteg rendőrt és mentőautót. Azt mondta látta is egy közösségi oldalon a buli hirdetését a veszélyes helyszínre.
Láttam is valamelyik csoportban meghirdetve ezt az eseményt, de egyébként rendszeresen szoktak oda fiatalok gyűlni, ott bulizni, füvezni, iszogatni, minden ilyesmit, mert ott ugye elég szépen el tudnak bújni
– mondta a Tényeknek egy szemtanú.
A rendőrség szerint a körülbelül 30 tanú egyike sem jelentette, hogy valakit nem találnak, így az eddigi információk alapján senki sem tűnt el, azonban még csütörtökön napközben is tartott a folyószakasz átfésülése. De a Budapesti Rendőr-főkapitányság egy felhívást is közzétett, amiben azt kérik, hogyha bárkinek van olyan családtagja, ismerőse, aki részt vett a hajnali bulin, vagy ott volt a Dunaparton, és azóta nem éri el, tegyen bejelentést a 112-őn.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a történtekkel kapcsolatosan, büntetőeljárást indított, és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.
A rendőrség tehát keresi az életveszélyes buli szervezőjét.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen