
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Felhívott, hogy apa bajt csináltam ebből nem tudsz kivenni. Gyere apa, mert be fogok menni a rendőrségre, fel kell, hogy adjam magam, mert olyat csináltam apa, ami nem jó
– ezt mondta a gyilkosság után apjának, az a fiú, aki egy téglával a nyugdíjáért agyonverte 83 éves idős szomszédját Öcsödön.
A családja szerint, a gyilkos kamasz súlyos drogfüggő, a 85 éves férfi pénze is kábítószerre kellett neki. Amikor a fiatal kitisztult, azonnal megbeszélte a dolgot az apjával, aki bevitte a rendőrségre.
Bevittük, elmondta, hogy mi történt és nagyon szégyelli ezért magát, de már, nem tud mit csinálni, kitisztult, kattogásába tette azt mondta nekem. Ebből nem tudom már kivenni az a baj, ami tett azért meg kell, hogy szenvedjen, nagyon sajnálom
– tette hozzá az apa.
A szomszédok szerint, a megölt férfi nagyon jó ember volt. Ezért sokkot kaptak, amikor kiderült a hír.
A gyilkos kamaszt szerdán visszavitték a tetthelyre, hogy megmutassa egy bábun, hogyan verte agyon szomszédját. Ezt követően döntenek majd a letartóztatásáról. A támadó édesapja más drogos fiatalnak is üzent. Azt mondta, legyen ez tanulság hova vezet a kábítószer-használat.
Nem szeretném, hogy senkinek az apukája úgy járjon mint én, vagy mint az én kisfiam. Nagyon vigyázzatok és ez visszacsinálhatatlan, remélem, hogy ebből tanulni fog mindenki
– hangsúlyozta.
A fiú tettéért akár 15 évet is kaphat.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen