
Durva fotókon a tapolcai motorbaleset, hajszálon múlt a tragédia
Rokkant mopedes asszonyt sodort el egy autó a napokban Pilisvörösváron. Az áldozat szerencsére könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet – számolt be csütörtökön a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A helyszínelő rendőrök aztán egy háttérben figyelő nőt pillantottak meg, majd mikor megkérdezték tőle, tud-e bármilyen információval szolgálni a történteket illetően, zavartan kezdett viselkedni, illetve ellentmondásos válaszokat adott.
Már ez önmagában gyanút ébresztett az egyenruhásokban, de ha ez mégsem lett volna elég, áradt az italszag az asszonyból, kocsiján pedig piros karcolásnyomokat figyeltek meg.
A 46 éves helyi nő egy ideig tagadott, de végül bevallotta, hogy ő ütötte el a mopedest, nyilvánvaló részegségét viszont azzal magyarázta, hogy csak néhány szem konyakmeggyet fogyasztott el vezetés előtt.
A nőt előállították a rendőrök, és büntetőeljárást indítottak ellene.

Durva fotókon a tapolcai motorbaleset, hajszálon múlt a tragédia

Sínek közé zuhant egy férfi a mosonmagyaróvári vasútállomáson

Átadták az M4-es autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti szakaszát

Súlyos bűnelkövetők mellé javítóintézetbe kerülhetnek a terézvárosi késelés tini gyanúsítottjai is

Máskor is cserben hagyta áldozatát a halálos balesetet okozó drogos ámokfutó

Ketten haltak meg egy szörnyű balesetben az M1-esen

El akarta ütni volt feleségét, videón szigetszentmiklósi ámokfutás

Biciklis zaklatót fogtak Monoron, több nőt is molesztált

Tinilányok késeltek egy budapesti diszkónál, hárman támadtak

Brutális baleset történt az M3-ason, kigyulladt az egyik autó

Öten sérültek meg egy súlyos balesetben Bácsalmásnál

Fordulat jön szenteste: Amit most mutat az előrejelzés, arra kevesen számítanak