
Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje
Vasárnap este érkezett bejelentés a rendőrségre, miszerint Zalaegerszegen egy fiatal férfi úgy döntött, véget vet életének – írta hétfőn a police.hu.
A hősszerelemes a Bíró Márton utcában található vasúti átjáró közelében ült a sínek közé, ahol a szemtanúk állítólag szóra tudták bírni az elkeseredett férfit, melynek következtében elárulta a nevét, majd elfutott.
Ezt követően az egyik rendőrnek sikerült kapcsolatba lépnie a férfival, aki elmondta, hogy szerelmi bánat miatt akar öngyilkos lenni és letette a telefont.

Fotó: police.hu
A hatóságok ekkor a reményvesztett férfi keresésére indultak és több vasútvonalat is átvizsgáltak. A férfi volt kedvese is csatlakozott az akcióhoz, aki telefonján nyomon tudta követni exe tartózkodási helyét.
A bajbajutottat végül sikeresen megtalálták és a mentők kórházba szállították.
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.
A borítókép illusztráció: Shutterstock

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta

Vascsővel verte szét szomszédját egy honti férfi - Fotók