
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Ez...ez eszméletlen! Tehát még... ha most belegondolok a videófelvételbe is, borzasztó!
– ezt mondta az édesanyja annak a 8 éves jászberényi kisfiúnak, akit olyan erővel rúgott meg a felügyelője táborozás közben, hogy megpördült és fejjel lefelé a földnek csapódott. A kisgyerek akár a nyakát is kitörhette volna. A nő semmit sem tudott a történtekről, váratlan hívást kapott a rendőrségtől, majd megmutatták neki a videót, majdnem elájult amikor meglátta mit tettek a kisfiával.
Ahogy letettem a telefont, egy másik anyuka küldte át a videót, a videófelvételt, mert én azt nem láttam. És nekem Roli nem merte elmondani. Mert azt hitte, hogy ő tett valami rosszat, amivel ezt érdemelte
– tette hozzá az édesanyja, akik könnyeivel küszködve beszélt a történtekről.

23 kilogrammos kisfia vitába keveredett egy másik gyerekkel, ezért büntette bántalmazással az 56 éves karateedző. Ráadásul a férfi a brutális rúgás után sem állt le.
A piros szőnyegre, így mondta Roli, hogy a piros szőnyegre odahúzta és már rúgta is. Aztán otthagyta, visszament, majd nyakon öntötte vízzel és fölrángatta, hogy ő nem egy lány és ő nem nyafoghat
– folytatta a borzalmakkal az édesanya.
A nő az eset után találkozott is a férfival, aki annyit mondott, hogy volt egy kis összeröffenés, de rendezték. Utólag viszont kiderült, megfenyegette a gyerekeket, hogy ne beszéljenek a történtekről. A kisfiú arra vágyott, hogy karatézzon, ezért vett részt a férfi küzdősport egyesületének táborában. Hétfőn ment volna az első edzésre, amit a bántalmazója tartott volna.
A férfi közleményében azt állította bocsánatot kért, de az édesanya azt mondja ez nem igaz. Sőt, több volt tanítványa szerint az agresszív edző nem először bántott gyereket. Most néhányan a Tények kamerái előtt is vállalták, hogy mit éltek át, de kérték, hogy ne legyenek felismerhetők.
Rögtön éreztem, hogy én tudom, hogy ki ez az ember! Végigfutott az agyamon az a lelki, testi, mentális és érzelmi terror, amit ugyanez az ember rajtunk, több emberen végig vitt, végig vezetett. Szörnyű volt!
– árulta el egy áldozata.
A férfi korábbi tanítványai a videót látva mertek kiállni, most, hogy már van bizonyíték.
Megkérdezik tőlem, hogy ha valamit elrontok, hogy comb vagy gyomor? És akkor válaszolok rá, hogy comb. És akkor kirúgják a lábam. Vagy lerúgnak combra. Vagy válaszolok rá, hogy gyomor. És akkor leütnek gyomorra és ott hagynak feküdni. Többször előfordult velem, hogy nem mertem menni edzésre menni, meg sírtam edzés előtt!
– tette hozzá.
Az édesanyának a korábbi áldozatok adtak erőt, hogy ő is a nyilvánosság elé álljon. Azonban most retteg.
Rettegek egyébként, hogy ennek lesz még böjtje, mert derékba tört így a karrierje, és én csak egy porszem vagyok...
– fogalmazott a kisfiú édesanyja.
A férfitől a kitüntetéseit és edzői elismeréseit visszavették, a Magyar Karate Szakszövetség pedig minden karate oktatással kapcsolatos tevékenységtől eltiltotta. Az édesanya azt szeretné, ha személyesen kérne bocsánatot a fiától.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen