
Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ
„A játszótér balesetveszélyes, játszani tilos!” – egy hónapja áll ez a figyelmeztetés a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kömörőn. Június 8-án történt itt baleset, egy 13 éves kisfiú leesett a fából készült hídról.
A gyerek a Tényeknek elmondta, hogy mire emlékszik. A születésnapja volt, két barátjával együtt engedték el a szülei a játszótérre.
Ott állt a két fiú a kis ház alatt, megfordultam a paplakkal szembe és már csak annyit vettem észre, hogy esek. Na és akkor felálltam, akkor mondta az egyik barátom, aki itt volt a bulin, hogy: "Pityukának miért véres az ujja?" Nem kaptam levegőt, odakúsztam a padhoz, csak hát nem bírtam a padra felülni
– emlékezett vissza Varga István János.
Az építmény fakorlátja elkorhadt, emiatt történhetett a baleset. A szülei nagyon megijedtek.
Az volt inkább a legijesztőbb, hogy hát nem kap levegőt
– mondta Vargáné Törös Krisztina.
A gyerekkel az édesapja rohant a kórházba, a nő szerint fiának óriási szerencséje volt, súlyosabb sérülései is lehettek volna.
A gyermek nekidőlt a korlátnak és leesett közel két méter távolságból. Hátára esett, megzúzódott a szegycsontja, plusz az ujján keletkezett egy sérülés
– tette hozzá az édesanya, aki szerint korábban többen is tettek bejelentést az önkormányzatnál, hogy veszélyesek a mászókák. A baleset után a nő is azonnal telefonált, hogy másokkal ne ismétlődhessenek meg a történtek.
Felhívtam akkor rögtön a polgármestert és mondtam neki, hogy legyenek szívesek lezárni, vagy legalább kitenni egy táblát, vagy egy kötelet, vagy valami sárga szalagot, hogy ne menjen oda senki!
– fűzte hozzá Krisztina.
A balesettel kapcsolatban a Tények kereste a polgármestert, de még nem érkezett válasz. A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja az ügyet.

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta

Vascsővel verte szét szomszédját egy honti férfi - Fotók

Késsel fenyegette a mentőket egy fertőszentmiklósi férfi

Drámai küzdelem Győrnél, egy idős nő élete volt a tét - Fotó

Rejtélyes holttestet találtak Nyíregyházán - Fotók

Rendőrök szeme láttára szabálytalankodott egy részeg - Videó