
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A Hajdú-Bihar vármegyei rendőrök olyan információhoz jutottak, hogy egy 26 éves férfi marihuánát termeszt Komádiban. A nyomozók azonnal munkához láttak, adatokat, bizonyítékokat kezdtek gyűjteni. Hamar sikerült kideríteniük, hogy a fiatalember valóban kannabiszt nevel az otthonában, azonban új és nem várt információkat is megtudtak.
Gyanú merült fel arra vonatkozólag, hogy lőszereket, esetleg fegyvert is tart a házában – közölte a rendőrség.

Fotó: police.hu
A bűnügyesek ezek ismeretében a Terrorelhárítási Központ közreműködését kérték az elfogásban.
Kedden reggel ütöttek rajta, és gyanújuk beigazolódott. A férfi lakásán 109 tő kannabiszt és különböző kaliberű lőszereket találtak.
A nyomozók őrizetbe vették és előterjesztést tettek a letartóztatására. Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklás, lőszerrel való visszaélés és más bűncselekmények miatt kell felelnie.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen