
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Elrendelte a Pécsi Járásbíróság csütörtökön egy hónapra annak a baranyai fiatalnak a letartóztatását, aki a gyanú szerint életveszélyesen megkéselte volt élettársát és egy másik férfit szombaton Komlón - tájékoztatta a bíróság az MTI-t.
A közleményben azt írták, hogy a 22 éves aranyosgadányi férfi ellen több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete és zaklatás miatt nyomoz a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A férfi a gyanú szerint szombat délután egy komlói ház hálószobájában keveredett szóváltásba volt barátnőjével; a nőt hatszor megszúrta egy konyhakéssel, majd az ott tartózkodó férfit is megsebesítette. A szúrások a nő karját, mellkasát, lapockáját érték, az egyik elérte a szívét is.
A nő és a férfi is életveszélyesen megsérült, életük megmentése érdekében mindketten műtéten estek át, jelenleg is életveszélyes állapotban vannak - írták. A gyanúsított hétfőn telefonon felhívta volt barátnője apját, akit megfenyegetett azzal, hogy az egész családot ugyanúgy megszurkálja, mint a nőt. A férfi ellen hajtóvadászat indult és elfogatóparancsot adtak ki; végül hétfőn éjfél előtt fogták el Budapesten.

Címlapfotó: police.hu

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen