
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy veszprémi megállóban pattant buszra egy 23 éves budapesti férfi szerdán délután. A fiatal érvénytelen jeggyel próbált meg utazni, ezért a sofőr felszólította, hogy szálljon le – áll a police.hu beszámolójában.
Ekkor a férfi előkapott a zsebéből egy kést, majd szúró mozdulatokat tett, és fenyegetni kezdte a vezetőt, aki ezért inkább elindult. A szélhámos egészen végállomásig utazott, ahol leszállt, és eliszkolt a helyszínről.

Fotó: police.hu
A bejelentést követően a rendőrök a vasútállomáson kapták el fővárosi férfit, előállították, őrizetbe vették, majd kihallgatták, és végül kezdeményezték letartóztatását.
Felfegyverkezve elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt indítottak vele szemben eljárást.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen