
Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása
Egy műszaki hibás kocsi tulajdonosával szemben intézkedtek a rendőrök június 29-én délután egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei településen. Ekkor minden előzmény nélkül az egyik szomszéd obszcén stílusban sértegetni kezdte az egyenruhásokat – olvasható a Központi Nyomozó Főügyészség hétfői közleményében.
A járőrök próbálták kezelni a helyzetet, de a közelben lakó férfi nem volt együttműködő, verekedni hívta az egyik rendőrt, és még akkor sem volt hajlandó csillapodni, mikor közölték vele, hogy előállítják.
Az agresszív szomszéd a kertjébe sietett, ahol megragadott egy kiélezett kapát, majd a feje fölé emelve a rendőrök irányába lendítette, és kijelentette, megöli őket. Az egyik egyenruhás a fegyverét elővéve nyugalomra intette a férfit, aki ugyan letette a szerszámot, de ezután újra menekülni akart.

Fotó: Magyarország Ügyészsége
A támadót előállították, de még a kapitányságon ököllel állon ütötte az egyik rendőrt, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
Felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és más bűncselekmények miatt hallgatták ki a férfit, majd indítványozták letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt. Az elkövető és védője azonban fellebbezett a döntés ellen, így az még nem jogerős.
Az indulatos férfi nem először tett rossz fát a tűzre, ugyanis nemrég felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt pénzbüntetésre ítélték.
Kapcsolódó tartalom:
Tüzet nyitottak a dabasi rendőrök, életveszélyes őrjöngő tombolt

Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása

Rezsistop: Fontos határidőre figyelmeztet az MVM

Balesetet okozott egy ittas ámokfutó, üldözésekor egy rendőrt is veszélybe sodort

Egy kommentből rémálom lett – 42 milliót csaltak ki a férfitól

Meghalt Kiss Mátyás

Három eszközzel, 198-szor ütötte meg a WC automatát, hogy pénzt szerezzen

Késsel fenyegette, megerőszakolta majd kirabolta áldozatát Miskolcon

Megrázó részletek érkeztek az M5-ösről - Ócsánál egy ember meghalt

Rátörte az ajtót, majd halálosan megfenyegette szomszédját egy férfi

Durva fotók: egymást érték a balesetek az M5-ösön

Nem figyelt a pirosnál: maradandó fogyatékosságot okozott a győri sofőr

J. D. Vance fogadása: Kiemelt biztonsági intézkedések léptek életbe a Liszt Ferenc repülőtéren