
Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat
Izzasztó küzdelem helyszíne volt július 20-án, az éj leple alatt a Tisza-tó. Míg az emberek zöme – jobb esetben – éppen a nap fáradalmait pihente ki, addig Blaskó Pál elképesztő csatát vívott az Abádszalóki-medence partján – számolt be a Tisza-tavi Sporthorgász Kft.
Ellenfele egy gigantikus harcsa volt, amely hajnali három óra körül akadt a csalira. A horgászt hatalmas próbatétel elé állították, de végül ő került ki győztesen a párharcból, és nehéz fárasztással felülkerekedett az óriáshalon, amely 150 centiméter hosszú és 20 kilogramm súlyú volt.

Fotó: Tisza-tavi Sporthorgász Kft.
Kapcsolódó tartalmak:

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál

Halálra szúrta feleségét egy férfi Győrnél, majd feladta magát

MÁV-vezérigazgató: elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon

Mutánst fogtak a Balatonból - Fotó

Lángra kapott egy kamion fülkéje az M5-ösön - Fotóval

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról

Lángba borult egy budapesti vendéglátóhely, többszázan menekültek

Egy bátor utas védte meg a kislányt egy miskolci villamoson