
Brutális leszámolás egy esztergomi lagzin, küzdőtérré változott a bálterem - Fotók
Hajnali egy óra körül szabadult el a pokol. Az ügyészség most tíz férfivel szemben emelt vádat.
Tenyek.hu 2024. július 19., péntek 12:40
Hatalmas botrány kerekedett egy esztergomi klubteremben tartott lagzin 2021. december 6-án hajnali egy óra körül.
Minden azzal kezdődött, hogy egy férfimegjegyezte egy másiknak, hogy „már ő is nagy embernek képzeli magát”, amit a megszólított vendég nem is hagyott annyiban, és többször arcon paskolta beszélgetőpartnerét. Több sem kellett, a két férfi összeverekedett – olvasható a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség pénteki közleményében.
Ezután újabb három férfi beszállt a bunyóba, és ütötték-vágták a szóváltást kezdő társukat, akit feleségének kellett megvédenie a további veréstől, ezért ráfeküdt a fejére, illetve kiabált.
A hangoskodás több vendég fülét is megütötte, ezért bementek a terembe, majd mindenki a saját családja oldalán „lépett szorítóba”. Egy férfi éktelen haragra gerjedt, amiért megrúgták, így felkapott egy vodkásüveget, és nagy erővel ellenfele arcába vágta, aki vérezni kezdett.
A verekedők egyike orrcsonttörést, valamint maradandó fogyatékosságot eredményező szemsérülést szenvedett.
Az ügyészség garázdaság és más bűncselekmény miatt összesen tíz emberrel szemben emelt vádat. A legsúlyosabb sérülést okozó férfivel szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást javasolt, míg kilenc személyre – köztük az örömapára – pénzbüntetést kért.
+Ez is érdekelheti

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen
