
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A központi járási ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki még 2023 őszén Hort egyik utcáján ment autójával, amikor egy kiskorú, 11 éves kislány az úttestre hajtott biciklijével – írja a Heves vármegyei hírportál.
A férfi későn észlelte a kerékpárost, akit fékezése ellenére elütött. Ezután a gyerek az aszfaltra esett és könnyű sérüléseket szenvedett - tájékoztatta a lapot dr. Gubala Ádám Miklós helyettes sajtószóvivő ügyész.
Kiemelte, a baleset után a férfi kiszállt a kocsiból, megkérdezte a gyerektől, hogy jól van-e, majd igenlő válasza után elhajtott a helyszínről, további segítséget nem nyújtott neki. Pedig a kicsi a sofőr számára is jól látható, vérző sérülést szenvedett.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az eljárásban megállapították, ha a sofőr a kislányt az úttestre hajtás pillanatában észleli és azonnal fékez, akkor elkerülte volna a balesetet.
Az esetben az is jelentősen közrejátszott, hogy a kiskorú nem adott elsőbbséget az úttesten haladó autó részére.
Az ügyészség minden körülményt figyelembe véve vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt - tudta meg a hírportál a helyettes sajtószóvivő ügyésztől.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen