
A Mol-vezető szerint erős hatással lehet a hazai üzemanyagárakra az iráni konfliktus
A bíróság közleményében azt írták: a vádlott élettársával és sógorával élt a faluban, a házában három kutyát - egy szuka és két kan pulit - tartott.
A pár 2023 végén több hónapra elutazott, ez idő alatt a vádlott sógora gondoskodott az állatokról, s mivel időközben az egyik szuka ellett, öt kölyköt is ellátott.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A férfi és párja tavaly december közepén érkezett haza, s mivel a vádlott úgy vélte, hogy ennyi kutya tartása már túlságosan nagy teher, úgy döntött, hogy elpusztítja a kölyköket.
December 21-én este lerészegedett, magához vette a kutyakölyköket, majd azokat egyenként - a hátsó lábuknál fogva, hogy az ütés a fejüket érje - többször, nagy erővel egy farönkhöz verte. Négy kölyökkel már végzett, mire a sógorának bejelentése nyomán a helyszínre rendőrök érkeztek.
A vádlottat mint többszörös visszaesőt negyven nap elzárásra és 120 óra közérdekű munkára ítélték állatkínzás miatt. Az ítélet jogerős.
Forrás: MTI

A Mol-vezető szerint erős hatással lehet a hazai üzemanyagárakra az iráni konfliktus

Döbbenetes felfedezést tettek egy lőrinci árokban, azonnal intézkedni kellett

Különös jelenetre lett figyelmes egy postás Bács-Kiskunban, hősként ünneplik azóta

A Wizz Air felfüggesztette izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatait

Váratlan bejelentést tett az MVM: sok ügyfél már most pénzhez juthat

Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál

Halálra szúrta feleségét egy férfi Győrnél, majd feladta magát