
Videón a két életet követelő Árpád hídi baleset
Brutális gyilkosság történt szombat reggel a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Füzérkajatán, a rendőrség hétfői közleményében azt írta, az elkövetőt közel 300 kilométerrel a helyszíntől, Budapesten fogták el. A rendőrök információi szerint a 49 éves férfi szombaton reggel 9 óra előtt bement egy füzérkajatai házba, és olyan súlyosan bántalmazta az ott élő 85 éves nőt, hogy belehalt a sérüléseibe. A támadó ezután elmenekült a helyszínről.

A fotó illusztráció: police.hu
A bejelentés után a rendőrök rövid idő alatt azonosították, majd a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársaival a fővárosban fogták el a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette a gyanúsítottat, és előterjesztést tett letartóztatására is.
Kapcsolódó tartalom:

Videón a két életet követelő Árpád hídi baleset

Ütötte-rúgta a másikat egy parkolási vita miatt Kecskeméten

Követték, földre lökték, majd kirabolták az idős asszonyt Kunmadarason

Illegális verseny állhat a két ember életét követelő baleset mögött – őrizetben a sofőr

Tankok lepik el a 8-as főutat hétfőn

Kedves akart lenni, baleset lett belőle Pomáznál – videó

Megvan a titokzatos óriás: kamera rögzítette a ritka pillanatot

Tűzoltók és színészek fogtak össze – videó

Ketten meghaltak, tömegbaleset történt a Váci úton

Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni

Brutális gyilkosság Császártöltésen, kiderült, ki az elkövető

„A f*sz kivan” – Vérlázító, ami egy nógrádi faluban történik, most már elszakadt a cérna