
Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen
A Debreceni Ítélőtábla június 20-án tárgyalja annak a lánynak az ügyét, aki könyörtelenül megölte kisbabáját – írta vasárnap a BOON.
Információk szerint 2022 márciusában a fiatalkorú egy közösségi oldalon ismerkedett barátjával. A lány szülei ellenezték a fiatalok kapcsolatát, ennek ellenére a szerelmesek még néhány hónapig találkozgattak. A lány azonban teherbe esett, a fiú pedig megszakította vele a kapcsolatot.
A fiatal titkolta várandósságát és orvoshoz sem fordult.
Miután 2023 februárjában a vádlott, szülei házának hátsó udvarában egy egészséges kislánynak adott életet, elvágta a köldökzsinórt, wc-papírral betömte a csecsemő száját és áthajította a szomszédos udvarra, ahol nem lakott senki. Ezt követően visszament a lakásba.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A szülők nem sokkal később a padlón és a szőnyegen vérfoltokat fedeztek fel, ezért azonnal riasztották a mentőket. A kórházban kiderült, hogy a lány szült, de információjuk nem volt a pici hollétéről. Ekkor értesítették a rendőrséget, akik késő este bukkantak rá a kihűlt állapotban lévő újszülöttre, akinek életét már nem tudták megmenteni.
A lányt februárban emberölés bűntette miatt 4 év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélték. Az ítélet ellen a vádlott, a védő és az ügygondnok enyhítésért, az ügyész súlyosításért fellebbezett.
A Debreceni Ítélőtábla június 20-án 9 órától tárgyalja az ügyet.

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött

Tragédiában halt meg egy nő Szenteste hajnalán Hajdúszováton

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje