
Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton
A vérteskethelyi buszmegállóban szúrt combon egy buszsofőr egy 70 éves férfi a közelmúltban.
Egy úgynevezett csillagcsavarhúzóval támadt rá, amikor szállt le a járműről. A sofőrt azonnal kórházba szállították.
Az idős emberrel a buszvezetőnek már korábban meggyűlt a baja, ekkor a támadó megfenyegette, hogy elvágja a torkát. A sofőr ezt jelezte a munkáltatójának, de nem történt semmi. A buszvezető azon veszett össze az idős férfivel, hogy büdösen, koszosan szállt fel a járműre.
A helyiek jól ismerik az idős férfit, mint mondták, évek óta rettegésben tartja a település lakóit, ezért alig mertek beszélni a támadóról.
A betegsége miatt, néha elfelejti a dolgokat, mert cukros. Valamikor kiváltja belőle a rosszat és ugye minden dolgot elfelejt nem beszámítható
– mondta egy helyi a Tényeknek.
A 70 éves férfit őrizetbe vette a rendőrség, bántalmazással, felfegyverkezve elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal gyanúsítják. Úgy tudjuk, a támadó ellen már több bűntetőeljárás van folyamatban, ezeket egyesíti majd a rendőrség. Információink szerint nemrégiben a tatabányai buszvégállomáson késsel támadt egy biztonsági őrre, aki ezután könnygázzal fújta le. Ott végül nem sérült meg senki.

Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál

Halálra szúrta feleségét egy férfi Győrnél, majd feladta magát

MÁV-vezérigazgató: elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon

Mutánst fogtak a Balatonból - Fotó

Lángra kapott egy kamion fülkéje az M5-ösön - Fotóval

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról

Lángba borult egy budapesti vendéglátóhely, többszázan menekültek