
Sosem volt még ilyen Magyarországon: Ennyi pénzt vihet haza egy szerencsés ember
Felborult egy gyerekeket szállító busz szombat délelőtt Kőszegnél, amikor egy balra ívelő kanyar után letért az útról a felázott padkára, ahonnét a sofőr már nem tudta visszakormányozni az útra – számolt be az esetről a Vaol. Az osztálykirándulásra tartó busz lehajtott a több méter mély töltésen, majd az oldalára borult.
A portál értesülései szerint a Horvátzsidány felől érkező buszon harminc, 8-9 éves kisgyerek, három kísérő és a buszsofőr utazott, ők az oldalára borult busz tetején lévő vészkijáratokon tudták elhagyni a járművet.
A baleset helyszínéről hat gyereket kellett kisebb sérülések miatt kórházba szállítani. Az érintett útszakaszt teljesen lezárták. A mentés helyszínére nagy erőkkel érkeztek ki a mentők, a rendőrök és a tűzoltók is.
Címlapfotó: Facebook/112 Emergency Press Hírügynökség

Sosem volt még ilyen Magyarországon: Ennyi pénzt vihet haza egy szerencsés ember

Budapesti horrorlakás: Rettenetes állapotban találtak rá egy csecsemőre

Figyelmeztették a magyarokat: Több százezren kapnak levelet a NAV-tól napokon belül

Riadóztatták a helyieket, óriási invázió várható egy magyar nagyvárosban

Döbbenetes felfedezés: Hihetetlen, mi lapult évekig egy váci garázsban

Íme, az év magyar rekordja– izzasztó napon vannak túl a dabasiak

„Szájba lőlek, b***d meg” – elszabadult a pokol a Hungária körúton

Újabb sokk Baranyában: ismeretlen férfi holtteste miatt indult nyomozás Pécsen

Meghalt Szilágyi Virgil

Eszméletlenül rogyott össze egy fővárosi jégcsarnokban egy férfi, civilek küzdöttek az életéért

Bátyja nem engedte be a házba, ezért összetörte öccse autóját a részeg férfi Kevermesen

Közzététel: