
Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt
Kedden kora este a járőrök egy kisebb csoportosulásra figyeltek fel Budapesten az Andrássy úton. Észrevették, hogy az emberek egy mozdulatlan nő mellett ácsorognak, miközben egy férfi éppen a beteg életjeleit vizsgálja – számolt be az esetről csütörtökön a police.hu.
A két járőr azonnal a nőhöz sietett, akinek már nem volt kitapintható pulzusa és nem lélegzett. Ekkor rögtön mentőt riasztottak, majd felváltva megkezdték a 74 éves turista újraélesztését, amelybe nem sokkal később újabb két rendőr is bekapcsolódott.

Kép: Országos Mentőszolgálat hiavtalos Facebook-oldala
A mentők pár percen belül a helyszínre érkeztek és átvették az újraélesztést, amely végül majdnem egy óra elteltével sikerre vezetett.
Miután a beteg állapotát stabilizálni tudták, kórházba szállították.

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban