
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Összeveszett zárkatársával egy férfi 2020. április 1-jén éjszaka a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben. Az indulatos rab a szóváltás hevében megtámadta a vele egy cellában lévőt, többször megütötte. Az áldozat nem vágott vissza, csupán kezeit védekezően tartva lekuporodott, ugyanis támadója sokkal erősebb testalkatú volt – derül ki a Fővárosi Főügyészség csütörtöki közleményéből.
Az agresszív elítélt így sem hagyta abba, ütötte és meg is taposta társát. A verekedést csak akkor fejezte be, mikor a börtönőrök észrevették, mi történik, majd végül kivitték a szenvedő felet.
Az áldozat súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, de akár életveszélyes állapotba is kerülhetett volna a bántalmazásra tekintettel.
Életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt emelt vádat az ügyészség a negyvenes éveiben járó férfivel szemben, és végrehajtandó börtönbüntetést javasolt, valamint letöltetné vele korábbi, felfüggesztett, tíz hónapos fogházbüntetését is.
Kapcsolódó tartalom:
Kiverték és lenyelették a fogát az őrök egy rabnak a miskolci börtönben

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen