2025. november 16. vasárnap, Ödön
12°C Budapest

Borzasztó részletek derültek ki a hajdúszováti gyerekhalálról, nem is baleset?

Megrázó történet!
Tenyek.hu
2024. június 07., péntek 08:10
Vágólapra másolva!

Vízbe dobhatták azt a 6 éves kisfiút, akinek a holtestét szerdán találták meg a tűzoltók Hajdúszováton. Ezt a meghalt gyerek testvére és édesapja mondta a Tényeknek.

Az egyik kezében koszorúval, a másikban pedig elvesztett kisfia kedvenc édességeivel megy a Kösely-partjára Diegó édesapja. A 6 éves kisfiú szerdán délelőtt még vidáman játszott a házuk udvarán, majd az apa pénzt adott neki és a testvéreinek és elindultak a boltba.

– nyilatkozta Rostás Márk.

gyászoló édesapa akkor még nem sejtette, hogy Diegót akkor látta utoljára, mert a kisfiú a 8 éves bátyjával és barátokkal nem haza, hanem a csatornához mentek játszani. Pár perccel később Diegó bátyja már sírva rohant haza.

– tette hozzá az apa.

A család riasztotta a tűzoltókat, akik nem sokkal később a vízben megtalálták a kisfút. Erről már csak sírva tudott beszélni az édesapa.

– mondta megtörten Rostás Márk.

Diegón azonban már nem tudtak segíteni. Az édesanyja is a csatornához rohant és azt mondta a Tényeknek, hogy út közben érzete, hogy nagy baj lesz, de közben mintha hallotta volna a kisfiút.

– fűzte hozzá az édesanya, Szöllősi Réka.

A tragédia után azt lehetett tudni, hogy a kisfiú beleesett a vízbe, de testvére most mást mondott stábunknak.

– mondta a fiú.

Vagyis szerinte Diegót az egyik barátja lökte a vízbe.

A tragédia után a rendőrök is vizsgálják az esetet. A tragédia körülményeit is tisztázzák a rendőrök, kiskorú veszélyeztetése miatt pedig a szülök ellen indíthatták meg a nyomozást.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk