
Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson
A tivadari sportakadémián dolgozott az a 47 éves férfi is, aki a bent lakó fiúk közül kettőt is rendszeresen fogdosott és zaklatott. A férfi feladata a gyerekek kísérése, szállítása volt, amiért szolgálati szobát is kapott az akadémia vezetőségétől. Ezt azonban nem fogadta el, inkább a gyerekek mellé költözött.
Többször is molesztálta a fiúkat, volt, hogy masszírozás indokával a saját ágyába befektette, majd fogdosta őket és az intim tájékokat simogatta. De volt olyan is, amikor a pedofil edző a saját nemiszervét is megfogta, simogatta miközben a tinédzsereket masszírozta. Sőt oda is nyomta azt az áldozatok testéhez. Csak akkor hagyta abba, amikor a fiúk tiltakozni kezdtek.
Úgy tudjuk, a fiúk az eset után próbáltak segítséget kérni a felnőttektől, de nem hittek nekik. Csak azután küldték őket pszichológushoz, amikor már a szüleik kérték ezt.
A férfi az ellene folyó eljárás idején egyébként letartóztatásban volt, azonban áthelyezték bűnügyi felügyeletbe. Innen viszont már másnap megszökött, jelenleg is nemzetközi elfogatóparancs van érvényben ellene.
Az ügyészség most a távollétében emelt vádat ellene, fegyházbüntetést indítványoztak. Ha bebizonyosodik, hogy bűnös, azon kívül, hogy évekre rácsok mögé kerülhet, minden gyerekekkel való foglalkozástól eltilthatják.

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló

Vascsővel rabolt ki egy 90 éves nőt Jászárokszálláson

Senki ne egye meg! Mérget találtak egy mirelit gyümölcsben

Frontális ütközés a 4-esen - autó csapódott traktorba Püspökladánynál

Cél, hogy elkerüljük az ilyen kamionos helyzeteket - videókkal

Bozótvágó késsel sebesítette meg exét egy férfi Várpalotán

Halálos áldozatot követelt a gyilkos gáz Nyíregyházán

Rohanásból lett gázolás Tökölön, sokáig küzdöttek a gyalogos életéért