
Élet-halál harc folyt egy fővárosi patikában, Győrfi Pál is megszólalt - videóval
Egy külföldi partnerszolgálata értesítette a TEK-et hétfőn délelőtt arról, hogy Magyarországról egy mecsetben tervezett támadásról észlelték ismeretlen személy bejegyzését egy videómegosztón - közölte csütörtökön a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a rendőrség honlapján. A TikTok-ra feltöltött hajnali bejegyzést egy újabb követte, amelyben a felhasználó azt mondta, hogy négyórányi autóbuszos utazása után a támadást élőben fogja közvetíteni.
A tragédia megelőzése érdekében a TEK a rendőrséggel együttműködve azonnal megtette a szükséges intézkedéseket a hazai vallási helyek, közösségek és intézmények felé, valamint számos biztonsági protokollt léptettek életbe.
A TEK felderítői a jogszabályban biztosított eszközök és módszerek alkalmazásával pár óra alatt azonosították a fenyegetőzőt. A 15 éves érdi fiú közösségi platformjából egyértelműen kiderült, hogy követője annak az ausztrál férfinak, aki 2019 márciusában 51 embert ölt meg Új-Zélandon, mikor két mecsetet megtámadott és cselekményét élőben közvetítette.
A TEK műveleti egysége és a KR NNI Erőszakos Bűncselekmények Elleni Osztály nyomozói egy esetleges súlyos bűncselekmény megelőzését szem előtt tartva indultak el Kazincbarcikára, ahová – a TEK felderítői által megszerzett információk alapján – a fiú tartott egy menetrend szerinti autóbusszal. Mint kiderült, a barátnőjéhez ment, akit találkozásukkor halálosan megfenyegetett, ezért a Kazincbarcikai Rendőrkapitányságra állították elő zaklatás miatt.
A tinédzsert a TEK Kazincbarcikáról Budapestre, a KR NNI Labanc úti épületébe szállította, ahol a nyomozók terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A fiatalkorút a Nemzeti Nyomozó Iroda bűnügyi őrizetbe vette, kezdeményezte letartóztatását, amit az illetékes bíróság elrendelt.
Címlapfotó: police.hu

Élet-halál harc folyt egy fővárosi patikában, Győrfi Pál is megszólalt - videóval

Sosem volt még ilyen Magyarországon: Ennyi pénzt vihet haza egy szerencsés ember

Budapesti horrorlakás: Rettenetes állapotban találtak rá egy csecsemőre

Figyelmeztették a magyarokat: Több százezren kapnak levelet a NAV-tól napokon belül

Riadóztatták a helyieket, óriási invázió várható egy magyar nagyvárosban

Döbbenetes felfedezés: Hihetetlen, mi lapult évekig egy váci garázsban

Íme, az év magyar rekordja– izzasztó napon vannak túl a dabasiak

„Szájba lőlek, b***d meg” – elszabadult a pokol a Hungária körúton

Újabb sokk Baranyában: ismeretlen férfi holtteste miatt indult nyomozás Pécsen

Meghalt Szilágyi Virgil

Eszméletlenül rogyott össze egy fővárosi jégcsarnokban egy férfi, civilek küzdöttek az életéért

Bátyja nem engedte be a házba, ezért összetörte öccse autóját a részeg férfi Kevermesen