
Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért
Rendőrségi szalaggal zárták le a nyomozók a Liszt Ferenc utcát Budapesten a negyedik kerületben. Péntek délelőtt egy 37 éves férfi ebben a lakóházban ölte meg a saját szüleit, majd elmenekült a helyszínről. A környéken élőket sokkolta az eset.
A helyiek úgy tudják, a férfi halálra késelte áldozatait. A rendőrök a leszúrt édesapa testvérétől kaptak reggel bejelentést, aki azért telefonált, mert már hosszú ideje nem tudta elérni a rokonait.
A szomszédokat annyira sokkolta a kettős gyilkosság, hogy nem akartak nyilatkozni, egyikük azonban elmondta, hogy a családnak korábban is voltak már problémái, előfordult olyan is, hogy a férfi a lépcsőházban őrjöngött és fegyverrel lövöldözött.
A támadó, miután végzett a családjával, a saját lakásába menekült, a rendőrök itt fogták el.
A rendőrök egyelőre még vizsgálják a gyilkosság pontos körülményeit.

Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért

Megpróbált megszökni egy rab Veszprémben

Utolsó pillanatban mentette ki a kocsiját a lángoló garázsból Zagyvarékason

Kamerafelvétel leleplezte le az utcán szemetelő fiatalokat Esztergomban

Egy játékbaba vonalkódjával próbált spórolni, de lebukott

A saját iskolájukba jelentettek bombariadót Budapesten

Saját traktorja ölt meg egy férfit Mőcsénynél

Videón, ahogy üvölt és leköpi a kocsit egy agresszív mercis Budapesten

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból

Orbán Viktor így búcsúzott Chuck Norristól

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint