
Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén
Napról napra egyre melegszik az idő, a május végéhez közeledve pedig már kánikula közeli a hőség az ország egyes részein. A meleg órák viszont a HungaroMet előrejelzése szerint nem tartanak sokáig, csütörtökre, péntekre és szombatra is elsőfokú, citromsárga riasztást adtak ki zivatarok veszélye miatt. Közleményükben azt írják, az érintett területeken az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti majd, de esetenként a szél is megerősödhet, valamint jégeső is várható. A katasztrófavédelem figyelmeztetése szerint érdemes felkészülni, a közelgő vihar ugyanis jelentős károkat okozhat a következő napokban.
A záporok, zivatarok mellett viszont a hétvégén is folytatódik a nyárias idő, az országos előrejelzés szerint sok napsütésben lesz részünk, a nappali legmagasabb hőmérséklet pedig 22 és 29 fok között várható majd.

A fotó illusztráció: MTI/Varga György
Pénteken délnyugat felől vastagabb felhősáv érkezik, amely szakadozik, gomolyosodik, és emellett is erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, amely mellett általában több órára kisüt a nap. Többfelé, és akár több hullámban várható zápor, zivatar, délután délnyugaton heves zivatar is lehet. A délies szél megélénkül, de zivatarok környezetében viharos széllökésekre is számítani kell. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 29 fok között valószínű, nyugatról kelet, délkelet felé haladva mérhetjük a magasabb értékeket.
Szombaton az erőteljes gomolyfelhő-képződés, illetve a fátyolfelhők mellett sok napsütésre számíthatunk. Több helyen kialakul záporeső, zivatar. Felhőszakadás, jégeső is előfordul. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a déli, később a nyugati szél. Zivatarban viharos lökések is lehetnek. A hajnali 10, 17 fokról 22 és 28 fok közé melegszik fel a levegő.
Vasárnap gomoly- és fátyolfelhők mellett sok napsütésben lesz részünk. Csak néhol valószínű zápor, zivatar. Többfelé megélénkül, helyenként megerősödik a délnyugati, nyugati szél. A minimum-hőmérséklet 8, 15, a csúcsérték 23, 29 fok között várható – írja a HungaroMet.

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött