
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Szerdán éjfél után egy hatalmas csattanást követően ment el az áram egy szombathelyi tizennégyemeletes épületben. Reggel a szakemberek azonban szörnyű felfedezést tettek, amikor egy férfi holttestét találták meg a ház közelében lévő trafóban – írta szerdán a 112press.hu.
Információk szerint egy hajléktalan melegedőnek használhatta a helyiséget.
Mint kiderült, hajnalban néhány percen belül két üzemzavar is keletkezett, így elképzelhető, hogy a férfi áramütést szenvedett, majd magához tért, aztán újabb, végzetes áramütés érte.
A hatóságok délelőtt kivonultak a helyszínre és sátrat állítottak a trafó bejáratához, amelyben a veszélyforrástól távol megvizsgálhatták a holttestet.
Beszámolók alapján ekkor már 10 órája nem volt áram több épületben, ezért a szakemberek a helyszíni szemle befejezte után helyreállították az áramszolgáltatást.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen