2025. december 07. vasárnap, Ambrus
9°C Budapest

Hatéves gyerek halt meg az M1-esen, helyszíni fotók érkeztek a tragédiáról

Öt mentő és egy gyermekmentőkocsi érkezett a helyszínre, a pici életét viszont már nem tudták megmenteni.
Tenyek.hu
2024. május 31., péntek 13:29
Vágólapra másolva!

Halálos baleset történt péntek reggel nem sokkal hat óra után az M1-es autópályán Mosonszentmiklós térségében, miután egy sofőr eddig tisztázatlak körülmények között megcsúszott az úton, majd az árkon átrepülve a kerítésnek csapódva állt meg – írja a Móvárpress.

A román rendszámú autóban összesen öten utaztak, három felnőtt és két gyermek. Úgy tudjuk, a hatéves kicsi a baleset idején kirepült a kocsiból, ő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.


Az esethez összesen öt mentőautó és egy gyermekmentőkocsi érkezett, akik a másik gyereket könnyű, a felnőtteket pedig súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

A műszaki mentési munkálatokhoz a győri hivatásos tűzoltók érkeztek ki, mellettük a társhatóságok is a helyszínen dolgoztak. A baleset miatt egy sávon haladt a forgalom az érintett útszakaszon.

A tragikus balesetről további információk a Tényekben este 18.00-tól a TV2-n!

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk