
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Ahogy arról korábban beszámoltunk, március 9-én, szombat délelőtt hatalmas lángok csaptak fel a visegrádi Silvanus Hotel negyedik emeletén, ami miatt a vendégeknek el kellett hagyni az épületet.
Mentőautók és mentőhelikopterek is érkeztek, de csodával határos módon senki sem sérült meg. A tüzet feltehetően elektromos probléma okozta.
A hotel üzemeltetője később azt nyilatkozta, hogy a dolgozók összefogtak, és néhány hónapon belül újra kinyitnak majd.
Egy héttel a tragédia után a szálloda közösségi oldalára kikerült egy megható videó is, amelyen a csapat hangolódik az előttük álló munkálatokra.
A több mint 100 embert foglalkoztató, 4 csillagos szálloda helyreállítása nemrégiben elkezdődött, amelyhez a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 60 millió forinttal járul hozzá.
A kiinduló állapotot TikTok-profiljukon mutatták meg követőinek, ahol a napokban az épületet jelenlegi formájában is megörökítették.
A felvételen jól látható, hogy a leégett tetőszerkezetet és a felső emeletet is visszabontották.
Így egy ideiglenes körpanoráma nyújt páratlan kilátást a keményen dolgozó szakembereknek, amíg fel nem húzzák újra a teljes épületet.
A helyreállítási munkálatok várhatóan ősszel fejeződnek be.
Címlapfotó: Hotel Silvanus**** Visegrád hivatalos TikTok-oldala

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen