
Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK
Testi sértés bűntette miatt nyújtottak be vádiratot egy férfival szemben, aki puszta tréfából meggyújtotta munkatársa ruháját – állt a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség hétfői sajtóközleményében.
Az elkövető az incidens idején, 2023. október 2-án füvet nyírt munkatársaival Tatabányán, amikor késő délelőtt pihenőt tartottak és leültek a füves területet szegélyző betonpadkára.

Fotó: Magyarország Ügyészsége
A támadó ekkor hirtelen felpattant, hogy megviccelje a sértettet és egy nála lévő cigarettacsikket helyezett a férfi mögé, majd egy kis benzint locsolt rá, amelytől az meggyulladt és munkatársa felsője is lángra kapott.
Az elkövető ezt látva egyből próbált segíteni a tűz eloltásában és levenni a pólót a bajbajutottról, aki a hecc következtében másodfokú égési sérüléseket szerzett.
A videó IDE KATTINTVA elérhető.

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött

Tragédiában halt meg egy nő Szenteste hajnalán Hajdúszováton

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló

Vascsővel rabolt ki egy 90 éves nőt Jászárokszálláson