
Átszakította a szalagkorlátot, majd az árokban landolt az M3-ason
Az eset még 2023. július 25-én este történt, amikor egy hajdúszoboszlói férfi összeveszett élettárásával, mert féltékeny volt rá – derült ki a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség keddi sajtóközleményéből.
Dühében szidta, ököllel, illetve szerszámnyéllel is többször megütötte a nőt az otthonukban.
Az asszony ekkor elmenekült a házból, majd másnap visszatért.
A férfi azonban ismét bántalmazta, az arcán és a hátán ököllel többször megütötte, közben felvett egy szerszámnyelet, amivel a lábára mért ütést.

Fotó: Magyarország Ügyészsége
A féltékeny bántalmazó kitartóan ütlegelte az erőszaktól sokkos állapotban síró nőt, aki emiatt nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség a férfival szemben különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat.
Vádiratában börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására, továbbá a bántalmazás eszközének elkobzására tett indítványt.

Átszakította a szalagkorlátot, majd az árokban landolt az M3-ason

Nem bírt leállni a csörögi fiatal - minden napra jutott egy lopás

Nem nyert, ezért tört-zúzott egy debreceni lottózóban

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Videón az Oktogonnál történt brutális gázolás, a motorosnak esélye sem volt elkerülni a balesetet

Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson