
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Eladásra kínálta házát egy borsodi kistelepülésen élő nő 2023 júliusában. A tulajdonos elköltözött, ugyanakkor kutyáját láncra kötve az egyik melléképületben hagyta – olvasható a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség szerdai közleményében.
Az asszony nem törődött a nagytestű állattal, sem enni-, sem innivalót nem biztosított számára elegendőt.
A kutyára később rettenetes állapotban bukkantak rá: kórosan lesoványodott, kiszáradt, szemét gyulladás okozta váladék borította, a szoros nyakörv miatt pedig seb keletkezett a nyakán, ami kifekélyesedett, és lárvákkal volt tele.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Borzalmas szenvedéseken ment keresztül, és ugyan megtalálása után állatorvosi kezelésben részesült, végül elpusztult.
Az Encsi Járási Ügyészség állatkínzás miatt emelt vádat a nő ellen, és felfüggesztett börtönbüntetést javasolt vele szemben.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen