
Dráma egy etyeki óvodában, azonnal cselekedni kellett
Egy három hónapos baba van a kezemben és nem vesz levegőt és fehér
– tárcsázta elcsukló hangon egy Pest vármegyei édesanya a napokban a segélyhívót, nem sokkal azután, hogy észlelte, gyermeke nem reagál semmire. Beszélgetésükről a mentőszolgálat hétfőn megható felvételt tett közzé, bejegyzésükben pedig leírták, munkatársuk azonnal mentőt és mentőhelikoptert riasztott a helyszínre, majd a kétségbeesett anyukával azonnal megvizsgáltatta a kicsit.
Adott egy pici hangot, de nem mozog semmit, száját sem mozgatja, ha a szempillájára fújok, akkor sem. És lila a kis kezecskéje is
– mondta könnyeivel küszködve az édesanya, aki segítséggel megkezdte a csecsemő újraélesztését. A mentésirányító utasításai alapján elvégzett befújások után a nő életjeleket fedezett fel a kicsin, az életmentés folytatásával pedig elmondta, a színe is elkezdett visszatérni.
A mentők alig négy perccel a bejelentés után értek a helyszínre, és folytatták az ellátást. A gyereket végül az időben elkezdett segítségnyújtásnak köszönhetően stabil állapotban szállították kórházba munkatársaik.
A címlapfotó illusztráció: Facebook/Országos Mentőszolgálat

Dráma egy etyeki óvodában, azonnal cselekedni kellett

Rejtélyes rakomány akadt el Hatvannál, kamionnal érkezett

Veszélyre figyelmeztetnek hazánkban, sokakat érint

Magyarországot északnyugatról érték el először a csernobili robbanásból származó radioaktív anyagok

Világszintű hőség jöhet: már nyáron berobbanhat az El Niño

Mentőhelikoptert riasztottak egy fuldokló újszülötthöz

Azbesztszennyeződés Szombathelyen és Kőszegen, Celldömölk is közleményt adott ki

Az iráni háború miatt a gyógyszerek ára is brutálisan emelkedhet

Megint többet fizetnénk a benzinkutakon, ha nem lenne védett ár

Nagy erőkkel vonult ki a TEK és a rendőrség a XI. kerületbe

Drágább lesz nyáron a repülőjegy, ha egyáltalán felszáll a gép

Csapdába csalták a kamurendőröket Kalocsán - videóval