
Nem hoz nyugalmat a tavaszias időjárás: figyelmeztetést adtak ki több térségre
Szűkszavú bejelentés érkezett a rendőrségre március 16-án a reggeli órákban, amelyből csupán annyi derült ki, hogy egy sötét ruhás alak kilépett a Margit híd korlátján kívülre - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn közösségi oldalán. Az egyenruhások a legpesszimistább forgatókönyvvel készültek, úgy számították, hogy a személyt már a vízben kell megkeresniük.
A megérzésük beigazolódott, a Dunán felfelé hajózva, az Olimpiai park környékén vették észre a férfi fejét és egyik karját, láthatóan úszó mozdulatokat végezve. A rendőrök azonnal a közelébe mentek, majd nekiláttak kihúzni a hatvanas éveiben járó, jóval egy mázsa testsúly feletti személyt, akinek mentését mindemellett az átázott ruhája is nehezítette. A férfi elmondta, hogy a meder köveire esett az egyik vállával, ezért a karját nem tudta használni.
A mentés végül sikeres volt, az egyenruhások pedig elindultak vissza a Kopaszi-gátnál lévő vízibázisukra, miközben értesítették a mentőket. Az idős férfi megmentőinek elmondta, hogy „hülyeséget csinált”, emiatt szégyenérzetében ugrott le a hídról, de már megbánta tettét. Kérte, hogy értesítsék feleségét, akinek nyugtató szavakkal mesélték el, férje ázottan, fájó vállal, de stabil állapotban partot ért. A férfit a mentők kórházba szállították kivizsgálásra.
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.
A címlapfotó illusztráció: MTI/Bruzák Noémi

Nem hoz nyugalmat a tavaszias időjárás: figyelmeztetést adtak ki több térségre

Dráma egy borsodi gimnáziumban, többszáz diákot evakuáltak

Ma jelentették be: Ez vár a magyar autósokra

Tragédia az 51-es úton: egy ember szörnyethalt – fotóval

Mentőhelikopter landolt egy ceglédi iskola udvarán, pillanatok alatt történt a tragédia

Megtalálták Egressy Mátyás holttestét

Dermesztő videón, ahogy elütnek egy robogóst Székesfehérváron

Népszerű ropogtatnivalót hívtak vissza a boltok, ne egyen belőle

Panelgyilkosság Győrben: Holtan találtak egy nőt az egyik társasház előtt

Amikor a kalauz több mint egy ellenőr: saját autóval segítette az utasokat

Jön az év első zivatara

Úszni próbált egy Tesla Püspökladányban - Fotóval