
Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére
A támadó az utcán késelte meg az áldozatát. Az 52 éves családanyát legalább 30 alkalommal megszúrta és a torkát is elvágta. A helyiek nyilatkoztak, de volt aki kérte, hogy ne legyen felismerhető.
Az áldozatnak a fia kér mindenkit, hogy segítsen a nyomozásban. Megerősíti, hogy ez a fiú, akinek a fényképe megjelent, most már nyilvánosan, országos körözést adtak rá. Egy 21 éves, vélhetőleg az édesanyja kollegája volt a munkahelyen
– nyilatkozta egy környéken lakó.
Azt, hogy a férfi miért ölte meg a nőt, egyelőre nem tudni, a helyiek is csak találgatnak. Van, aki azt hallotta, hogy a támadó és az áldozat egy helyen dolgozott, de összevesztek valamin, a nő pedig kirúgatta. Szerintük a férfi így állt bosszút rajta. Mások viszont úgy gondolják, hogy a férfi szerelmes volt munkatársába, aki viszont elutasította őt, mivel évek óta boldog párkapcsolatban élt a férjével, akitől gyereke is született.
Már követte az utcáról, tudta, hogy mikor megy ebédelni ez a hölgy és utána ment, majd a lépcsőházban 30 valahány késszúrással vette el az életét ennek az 52 éves édesanyának
– tette hozzá egy helyi.
A támadás fényes nappal, a nyílt utcán történt. Miután a támadó végzett az áldozatával, egy biciklivel menekült el a helyszínről. Úgy tudjuk a kerékpárt már megtalálta a rendőrség.
Legfrissebb információink szerint a támadót még mindig keresik.

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból

Orbán Viktor így búcsúzott Chuck Norristól

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint

Hazatértek a magyar katonák Bagdadból

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki