
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
2023-ban nagymértékben emelkedett a parlagfű miatt kiszabott növényvédelmi bírságok száma és összege a korábbi évekhez képest. Ez különösen a belterületekre igaz, ahol 94 esetben büntettek a hatóságok – nyilatkozta a Nébih a Pénzcentrum megkeresésére.
A Nébih információi szerint 2023-ban 750 ezer forint volt a legmagasabb belterületi bírság, és az ingatlanok tulajdonosai összesen 4 millió forintot fizettek be. Habár a tavalyi időjárás kedvezett a gyomnövényeknek, az idei lehűlés és kevés csapadék akár meg is fékezheti elburjánzásukat.

Fotó: Országos Meteorológiai Szolgálat hivatalos Facebook-oldala
A parlagfű miatti büntetés 15 ezer forinttól akár 5 millió forintig is terjedhet. Továbbá, ha a tulaj 3 éven belül nem tesz eleget kötelezettségének, az összeget másfélszeresére emelik. Az eljárás egyéb díjait, valamint a közérdekű védekezés költségét is a földhasználónak kell állnia.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen