
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Péntek délután nem sokkal 16 óra előtt Tatán, az Almási utca és a Bacsó Béla út kereszteződésénél elgázoltak egy gyalogost, ehhez a balesethez riasztották azt a mentőautót, ami maga is súlyos szerencsétlenséget szenvedett – írta a KEMMA.
16 óra körül teljesen leállt a forgalom az Ady Endre úton, miután a Kristály Szálló előtt a megsebesült járókelő segítségére siető mentőautó belecsapódott egy oszlopba, majd a mentőnek nekiment hátulról egy másik kocsi.
Információk szerint a betegszállító sofőrje elrántotta a kormányt, amikor egy autó kikanyarodott elé, amelyben egy család utazott kisgyerekkel és egy terhes édesanyával.
A rendőrök pillanatokon belül kiérkeztek a helyszínre, ahova mentőautót és két mentőhelikoptert is riasztottak.
A második balesetben ketten sérültek meg, akik a betegszállítóban utaztak.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen