
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Gabriella, egyedülálló anyaként vitte a halálba magával 14 éves kisfiát kedden éjszaka. A Debrecen és Apafa között száguldó Intercity vonatok egyike elé lépett ki az 53 éves nő, általános iskolás fiával, Rolanddal együtt. Úgy tudjuk a nő a sínek között sétált és valamiért magával rántotta a fiát is, aki nem tudhatta, hogy anyja mindkettőjükkel végezni akar. A mozdonyvezető a sötétben látott két alakot a síneken, ezért vészfékezett, de esélye sem volt megállni, a vonat mindkettőjüket halálra gázolta. Információink szerint a nő és 14 éves fia is az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket szenvedtek, és azonnal szörnyethaltak.
Egy debreceni társasházban élt anya és fia. Információink szerint a nő édesanyjától örökölte meg a 10. emeleti lakást, de mivel az ingatlan rokonaival közös örökség, el kellett volna adnia. Nem tudtak volna hova menni. Úgy tudjuk a nő ezért esett kétségbe, és annyira kilátástalannak látta anyagi helyzetüket, hogy végzett magával és kisfiával. Az itt élők zárkózottnak ismerték őket, de szomszédaik szerint nagyon közel álltak egymáshoz, esténként közösen sétáltak. Kedd éjszaka azonban a nő és kamaszfia nem tértek haza, miután az otthonuktól néhány kilométerre lévő vonatsínekhez indultak. A ház lakóit lesújtotta a tragédia.
A 8. osztályos fiú apját sosem látták a családnál.
A rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja a megrázó tragédiát.
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen