
Halálos baleset történt a XV. kerületben, leszakadt az egyik sérült lába
Folyamatos lejtmenetben van Szeged a lakosságát illetően. Nagyon sokáig szinte minden évben gyarapodott a dél-alföldi régió központjának lélekszáma, 2015-ben viszont valami visszafordíthatatlannak tűnő indult el a napfény városában – hívta fel a figyelmet kedden a Szeged Ma.
A Belügyminisztérium által közölt adatok szerint 2024-ben mindössze 156051-en élnek a településen, ami 10163 fős, vagyis egy kisvárosnyi csökkenést jelent a kilenc évvel ezelőttihez képest.

Csak az elmúlt egy évben 1201 szegedi tűnt el, és míg a nők száma 722-vel csökkent, addig a férfiak csoportja 479-cel apadt 2023-hoz viszonyítva.
A negatív tendencia többé-kevésbé egész Csongrád-Csanád vármegyére jellemző, ám így is van néhány település, amely tudta növelni polgárainak számát.

A legjobb példa Mórahalom, ahol rendkívül pozitív folyamat zajlik. A népesség gyarapodása töretlen, idén már 6673 állandó lakost tartanak nyilván, ami közel száz fős emelkedés a tavalyihoz képest, a grafikon azonban jól jelzi, hogy több mint másfél évtizede egyre többen mondhatják magukat mórahalminak.
Fotók: stat.dbhir.com / Címlapfotó: MTI/Faludi Imre

Halálos baleset történt a XV. kerületben, leszakadt az egyik sérült lába

Halálos tűz Komlón, egy idős férfi az áldozat

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség