
Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket
Peti a TV2 indulása óta dolgozott a stúdióban, ő volt az, aki biztosította, hogy az élő műsorokban minden szereplő időben a helyén legyen. Legutoljára decemberben a Dancing with the Starsban dolgozhattunk vele. Hivatalosan stúdió asszisztens volt és ügyelő, nekünk pedig a barátunk. Búcsúztatóját csütörtök este tartottuk a TV2 udvarán. Szabó Peti betölthetetlen űrt hagyott maga után. 51 éves volt.

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Videón az Oktogonnál történt brutális gázolás, a motorosnak esélye sem volt elkerülni a balesetet

Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek