2025. november 14. péntek, Aliz
7°C Budapest

Borzasztó látvány belülről a kiégett visegrádi szálloda, kiderült mekkora a kár

A hotel üzemeltetési igazgatója megtörten nyilatkozott a Tényeknek. Azt mondta, a dolgozók összefogtak, és néhány hónapon belül újra kinyitnak majd. Az ügyben a rendőrség is közveszély okozása miatt nyomoz.
Tenyek.hu
2024. március 11., hétfő 08:16
Vágólapra másolva!

Kormos gerendák, törmelék mindenhol. Szinte teljesen megsemmisült a népszerű visegrádi hotel legfelső része, miután szombaton kigyulladt. A lángok oltása éjszakába nyúlóan tartott, de a tűzoltók még vasárnap délelőtt is dolgoztak a helyszínen. Azt még vizsgálják, hogy mi okozta a pusztító tüzet. A hotel üzemeltetési igazgatója most megtörten beszélt a Tényeknek a történtekről.

– részletezte Pintér Róbert.

A lángok szombat délelőtt csaptak fel. A hatalmas füst az egész környéken mindent beborított, a lángok kilométerekről látszódtak. A tűz a negyedik emeleten keletkezhetett, és nagyon gyorsan terjedt tovább. Az anyagi kár hatalmas, úgy tudjuk, többmilliárd forintos. A hotel dolgozói azonban nem adják fel, szinte azonnal megkezdték a munkálatokat, és tervezik az újranyitást.

– hangsúlyozta az üzemeltetési igazgató.

Összesen kétszázharminc embernek kellett elhagynia az épületet, a csodával határos módon senki nem sérült meg. De a következő időszakra is nagyon sokan foglaltak a népszerű hotelbe.

– tette hozzá Pintér Róbert.

Nem először gyulladt ki a visegrádi hotel. 2008-ban is felcsaptak a lángok, de akkor a tűz kisebb volt. Az üzemeltetési igazgató szerint azóta több felújítás is történt, így az elektromos vezetékeket is kicserélték.

A Tények kereste a rendőrséget is a mostani tűzzel kapcsolatban. Azt írták, hogy közveszélyokozás bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendeltek el, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

Korábbi tartalmak:

Lesújtó fotók: Így néz ki a leégett Hotel Silvanus belülről

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk