
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Vasárnap sportolók kisbuszába csapódott egy Kia Körmend közelében, a 86-os főúton – számolt be a balesetről a 112 Press.
A német rendszámú autó magyar sofőrje Nádasd felől Körmend irányába tartott, amikor egy őzmiatt balra rántotta a kormányt. A középkorú férfi megpróbált visszatérni a sávjába, de elvesztette uralmát a jármű felett és fél frontálisan ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő Ford kisbusszal. A baleset következtében a kocsi keresztben állt meg az úttesten.
A klub vezetője több száz méterre lemaradva követte játékosait, amikor meghallotta a nagy csattanást, ekkor azonban még nem tudta, mi történt.
Információk szerint a balesetben öten szenvedtek könnyebb sérülést, akiket a mentők kórházba szállítottak. A sportolók állítólag egy körmendi meccs után indultak vissza Zalaegerszegre.
A helyszínelés idejére az utat teljes szélességében lezárták.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen