
Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin
Vasárnap Veszprém határában akartak ellenőrizni egy autót a rendőrök, amikor a sofőr a rendőri jelzést figyelmen kívül hagyva továbbhajtott, majd egy körforgalomból kifordulva az útpadkának ütközött – írta meg kedden a police.hu.
Ezt követően azonban a defektes Fiat Puntojával pár méter után megállt.
Kiderült, hogy a39 éves balatonkenesei sofőr eltiltás hatálya alatt ült a volán mögé, valamint gyanú merült fel arra vonatkozóan is, hogy utasa, egy 15 éves fiú kábítószert fogyasztott.
A ruházatátvizsgálás során a férfi zsebéből egy cannabismotívummal díszített őrlő került elő. Az egyenruhások ezután mindkettőjüket előállították mintavételre, a velük szemben alkalmazott gyorsteszt pedig pozitív értéket mutatott.
A 15 éves fiatal ellen kábítószer birtoklása vétség miatt tettek büntetőfeljelentést, az autót vezető 39 éves férfit pedig őrizetbe vették, és vele szemben járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett, járművezetés bódult állapotban vétség, valamint kábítószer birtoklása vétség miatt indult eljárás a Veszprémi Rendőrkapitányságon.

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött

Tragédiában halt meg egy nő Szenteste hajnalán Hajdúszováton

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson