
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Több ezren szemtanúi voltak a Facebookon azoknak a szürreális jeleneteknek, amelyek Fehérgyarmaton játszódtak le szombaton este. A Nyírségi Civil Kontroll és Jogvédő Iroda képviseletében egy férfi élő adásban hívott rendőrt a rendőrökre, miután véleménye szerint balesetveszélyesen, mi több, a KRESZ-t megsértve mértek sebességet.
A felháborodott bejelentő részletesen megindokolta, miért látja problémásnak az egyenruhások módszerét.
Nem fért a fejébe, hogyan állíthatták le a forgalommal szembe a kivilágítatlan kocsit úgy, hogy a fél sávot elfoglalja, ezzel a záróvonal átlépésére kényszerítve a szabályosan közlekedő sofőröket. Az egész ellenőrzéssel talán a legnagyobb baj pedig az volt a férfi elmondása alapján, hogy civilnek álcázott autóból történt.
A kihívott egyenruhások perceken belül megérkeztek, ám képtelenek voltak egyről a kettőre jutni a jogvédővel. Az egyik rendőr zászlós szerint kollégái mindenben szabályszerűen jártak el, a sebességmérés pedig a közvetítés végére be is fejeződött.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen