
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy cserépfalui házban egy férfi hasba szúrta a saját fiát egy 9 centis bicskával részegen, miután összevesztek. Úgy tudjuk, a családban több veszekedés is volt korábban, a támadás napján pedig apa és fia részegen azért veszett össze, mert a gyereke az egyik szobában felkapcsolva hagyta a lámpát.
A fiú erősen vérzett, az apja élettársa próbálta meg elszorítani a sebet. Mentőt hívtak hozzá, ez volt a szerencséje, a vizsgálatok során ugyanis kiderült, hogy életveszélyesen megsérült, akár meg is halhatott volna. Az eset 2022 tavaszán történt, óta az ügyben több tárgyalást is tartottak a törvényszéken.
A férfi azt állította, hogy ő nem szúrta hasba a gyerekét, azt mondta, hogy a fia dőlt bele a késbe. Az ügyben most újabb tárgyalást tartott a bíróság, tanúkat is meghallgattak, végül 2 év, végrehajtásában 5 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.
Információink szerint a büntetése mellett a férfinek terápiára kell majd járnia az alkoholfüggősége miatt. Az ítélet egyelőre még nem jogerős, mivel az ügyész súlyosítás miatt fellebbezett. Úgy tudjuk, a megkéselt fiú megbocsátott az apjának.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen