
Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér
Csúnyán pórul járt egy részeg szurkoló a 2023. november 19-ei Magyarország – Montenegró futballmérkőzés után a budapesti Puskás Arénában – derül ki a Fővárosi Főügyészség pénteki közleményéből.
Az ittas állapotban lévő férfi a lefújás utáni pillanatokban átvágta magát a többi drukkeren, felállt a lelátó szélén lévő korlátra, majd leugrott. Olyan szerencsétlenül ért földet, hogy eltörte a bokáját.
Végül a biztonsági szolgálat emberei kísérték le a pályáról, majd a mentők szállították kórházba.
Az ügyészség sportrendezvényen elkövetett rendbontás miatt emelt vádat a férfi ellen, és tárgyalás mellőzésével pénzbüntetéssel sújtaná, valamint határozott időre eltiltaná valamennyi magyarországi sportrendezvénytől.

Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér

Fokozott készültség Budapesten, több utcát is érint a rendőrségi intézkedés

10 éves unokáját erőszakolta meg egy nagymama többször is

Újabb helyen találtak azbesztszennyezést

Robbanás után halt meg a hős apa Mátészalkán

Videón, ahogy egy kertbe csapódik egy taxi egy szabálytalan autós miatt

Órákig tartott fogva fiatalokat lakásában egy nyíregyházi férfi

Holttestet találtak Hevesben, egy férfi az áldozat

Kegyetlen támadás Bács-Kiskunban: kölyökkutyát vettek célba Foktőn

Váratlan fordulatot vett egy rutinellenőrzés a X. kerületben - videóval

Magyarországon elsőként alkalmaztak sikeresen embriókori genetikai szűrést az SMA megelőzésére

Sikolyok szűrődtek a lakásból: új fordulat a szentlőrinci tragédiában