
Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér
Felkavaró tragédia történt január 19-én hajnalban a Dráva menti Barcson – tudta meg a Somogy Vármegyei Hírportál csütörtökön.
Az interneten terjedő információk szerint reggel vette észre egy csecsemő családja, hogy a kicsi nem lélegzik. Azonnal mentőt hívtak, akik helikoptert küldtek a helyszínre. A szakemberek igyekeztek megtenni minden tőlük telhetőt, próbálták újraéleszteni a gyereket, de nem jártak sikerrel.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A rokonok az egyik közösségi oldalon elkeseredettségükben meggyanúsították a 22 éves édesanyát, hogy tudatmódosító szer hatása alatt szoptatott,ám a lap biztos forrásból értesült, hogy tápszerrel etették a csecsemőt.
Az elsődleges orvosszakértői vélemény bölcsőhalált állapított meg.
A rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a szerencsétlenség körülményeit, ugyanis idegenkezűség gyanúja nem vetődött fel.

Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér

Fokozott készültség Budapesten, több utcát is érint a rendőrségi intézkedés

10 éves unokáját erőszakolta meg egy nagymama többször is

Újabb helyen találtak azbesztszennyezést

Robbanás után halt meg a hős apa Mátészalkán

Videón, ahogy egy kertbe csapódik egy taxi egy szabálytalan autós miatt

Órákig tartott fogva fiatalokat lakásában egy nyíregyházi férfi

Holttestet találtak Hevesben, egy férfi az áldozat

Kegyetlen támadás Bács-Kiskunban: kölyökkutyát vettek célba Foktőn

Váratlan fordulatot vett egy rutinellenőrzés a X. kerületben - videóval

Magyarországon elsőként alkalmaztak sikeresen embriókori genetikai szűrést az SMA megelőzésére

Sikolyok szűrődtek a lakásból: új fordulat a szentlőrinci tragédiában