
Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér
Meghalt egy 22 éves fiú csütörtökön a békéscsabai Árpád Gyógy- és Strandfürdő egyik medencéjében – tudta meg a Beol. A mentők megpróbálták újraéleszteni, de már nem tudtak rajta segíteni.

A fotó illusztráció: Facebook/Békéscsabai Árpád Gyógy- és Termálfürdő
A portál érdeklődésére a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, hozzájuk 13 óra 30 perckor érkezett bejelentés arról, hogy a fürdőben meghalt egy férfi. A halálesettel kapcsolatban idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel, a Békéscsabai Rendőrkapitányság az általános közigazgatási rendtartás szabályai szerint vizsgálja a történteket.

Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér

Fokozott készültség Budapesten, több utcát is érint a rendőrségi intézkedés

10 éves unokáját erőszakolta meg egy nagymama többször is

Újabb helyen találtak azbesztszennyezést

Robbanás után halt meg a hős apa Mátészalkán

Videón, ahogy egy kertbe csapódik egy taxi egy szabálytalan autós miatt

Órákig tartott fogva fiatalokat lakásában egy nyíregyházi férfi

Holttestet találtak Hevesben, egy férfi az áldozat

Kegyetlen támadás Bács-Kiskunban: kölyökkutyát vettek célba Foktőn

Váratlan fordulatot vett egy rutinellenőrzés a X. kerületben - videóval

Magyarországon elsőként alkalmaztak sikeresen embriókori genetikai szűrést az SMA megelőzésére

Sikolyok szűrődtek a lakásból: új fordulat a szentlőrinci tragédiában