
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A hét elején még elérte a hordónkénti 84 dollárt a Brent olaj ára, péntekre viszont már jelentősnek mondható, 8 százalékos csökkenés következett be, és 77 dollárra zuhant, amivel visszatértünk a január közepén tapasztalt szintre.
Ez a fajta hirtelen áresés különösen akkor fest nagyszerűen, ha a képletből nem felejtjük ki az olajpiacot érintő híreket sem, amik semmiképpen sem nevezhetőek kedvezőnek az utóbbi időben – hívta fel a figyelmet a Növekedés.hu.
A húszik akciói miatt a Vörös-tengeren és a Szuezi-csatornán való áthaladás nehézkessé és kockázatossá vált, Irán rakétacsapásai pedig a Perzsa-öböl olajszállítására jelentenek veszélyt.
A háborús félelmek miatt sokan előre bevásároltak a határidős piacon, így az előrehozott kereslet után visszaesés következett be, ugyanakkor a kínálat oldal erős
– fejtegette a lap, mire utalhatnak a történések.

A fotó illusztráció: MTI/Faludi Imre
Ami számunkra a legérdekesebb, hogy miként alakulnak a számok a magyarországi benzinkutakon. A hazai üzemanyagárak rendszerint néhány napos csúszással követik az olajár, illetve a forint árfolyamának változásait, így az utolsó munkanapon, pénteken még emelkedés volt megfigyelhető itthon, és a gázolaj után már a 95-ös benzin literenkénti átlagára is felkúszott 600 forint fölé.
A magyar fizetőeszköz erősödése és az olaj árának esése azonban csak a következő héten mutatkozik meg, aminek köszönhetően az elkövetkező napokban akár 20 forinttal is mérséklődhet a benzin ára.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen